2016. június 8., szerda

15. fejezet - Oké Lou, most leteszem.

LORELAI DONOVAN

Nem hittem volna, hogy egy pillanat vagy mondjuk úgy, egy másodperc ennyire képes megváltoztatni az életemet. És most nem Louis-ra gondolok. Louis kerül engem, ahogy csak tud. Ha együtt vacsorázom a srácokkal, ő inkább visszamegy a szobájába. Ha edzésről van szó, tíz percnél többet nem marad. Ha lifttel szeretne közlekedni és én is, ő inkább kiszáll. Az autózást már nem is említem. Egy autóban sem képes megmaradni velem. Ő és a kis családja külön autóval utaznak.
Visszatérve a pillanatomra, ami miatt megváltozott az életem. Mivel szívügyemnek tartom a segítségnyújtást, ezért rendszeres véradó vagyok. Ahogy az lenni szokott, most is ez történt vagyis történt volna, ha nem találnak valamit a véremben, amitől sajnos használhatatlan. Alapos vizsgálatok után, most az eredményt tartalmazó e-mail előtt járattam a kurzort és igyekeztem elég bátor lenni, hogy megnyissam. Megkértem az orvost, hogy így tudassa az eredményt, mivel állandóan úton vagyok. Így is nehéz volt a vizsgálatok idejére visszautaznom Londonba.
Már épp rákattintottam volna a levélre, amikor hirtelen betoppant az öcsém a szobába. Félő volt, hogy összetörtem a laptopom kijelzőjét, ahogy lecsaptam, de nem érdekelt. Nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon.

-         Mit csinálsz? - ugrott mellém az ágyba. Boldog volt, szinte teljesen kivirult mióta beszélgetett valami sráccal, akit nem rég ismert meg.
-         Ne rólam beszéljünk. Mitől vagy ilyen boldog? - kérdeztem elterelve a témát. Cameron furán nézett rám, de egy vállrándítással letudta a dolgot.
-         Szóval, ma Rick-kel vacsorázom. - mondta vigyorogva, de láttam rajta, hogy nagyon ideges.
-         Ennek örülök. És mikor mutatod be nekem? - kérdeztem. Amióta elárulta, hogy ismerkedik vele, azzal piszkálom, hogy mutassa már be.
-         Jó is, hogy mondod. Arra gondoltam, vacsora után. - nézett rám aggódva. Nem tudtam mitől fél ennyire.
-         És miért aggódsz ennyire? - ültem fel. Cameron felnézett rám egy sóhaj kíséretében.
-         Te vagy az első, aki megtudta, más vagyok. És most neked mutatom be először Rick-et. Félek, hogy nem fog tetszeni neked. Vagy nem fogod bírni. - sóhajtozott. Jót mosolyogtam rajta, ahogy bolhából elefántot csinál.
-         Ide figyelj! Jegyezd meg, neked kell, hogy tetsszen és nem nekem. Ha boldog vagy, annak örülök. Ha meg nem bírom, majd elkerülöm. - jelentettem ki játékosan. Cameron rám nézett és most már ő is felült.
-         Úgy, ahogy Louis téged? Mit ne mondjak, elég gyerekesek vagytok. - csóválta a fejét az öcsém. - Nem látszik, hogy ti vagytok a legidősebbek. Nem értem, miért nem beszélitek meg? - nézett rám kérdőn. Most rajtam volt a sor, hogy nagyot sóhajtsak.
-         Azért ilyen, mert megbeszéltük a dolgokat. - jelentettem ki. Tudtam, hogy csak részben van igazam.
-         Ez így elég pontatlan. Te elutasítottad, amiért ő duzzog. - javított ki az öcsém. Mióta lett ilyen marha nagy szakértő? - Már csak az a kérdés, félelemből utasítottad el vagy a puszta eszed miatt. Szerintem, egyik sem túl jó. - fejtette ki. Fáradtan sóhajtottam. Untam ezt a beszélgetést. Nem kell senkinek sem a dolgaimmal foglalkoznia.
-         Ez nem számít. Elutasítottam és kész. Egyáltalán honnan tudsz te erről? - vontam fel a szemöldökömet. Cameron megrántotta a vállát.
-         Inkább az a kérdés, ki nem tud róla. Nyilvánvaló, hogy történt valami köztetek. És mivel nem kézen fogva sétálgattok, le lehet szűrni, hogy valaki elutasította a másikat. És mivel Louis látni sem akar téged, tudjuk, te voltál az. Ronda, csúnya Lorelai. - mutogatott az ujjával, mintha csak leszidott volna.
-         Cameron, a helyedben visszafognám magam. - szóltam rá. Cameron először meghökkent, majd elvigyorodott.
-         De ugye nem vagy a helyemben. - lökött meg, ami annyira váratlanul ért, hogy eldőltem az ágyban.
-         Cameron, ugye tudod, hogy idősebb, erősebb és okosabb vagyok. - ugrottam neki és ahol csak értem csiklandoztam. De nem tartott sokáig, mert Cameron attól, hogy a kis öcsém volt, már igazi férfi is, így könnyedén lenyomott. Ezek után rajtam volt a sor, hogy nevessek.

***

Már egy hét telt el azóta, hogy megkaptam az üzenetet, de még mindig nem vitt rá a lélek, hogy megnyissam. Persze az időre fogtam, hogy túl kevés, de valójában csak féltem. Hiába hitegettem magam, hogy nincs semmi bajom, éreztem, hogy ez nem igaz.

-         Lori jössz ebédelni? - kérdezte Harry, amikor vége lett az edzésnek.
-         Még van egy kis dolgom. Majd később. - ráztam meg a fejem. Így legalább nyugodtan tud a srácokkal enni Louis, én pedig elolvasom végre az e-mail-t.
-         Jól van, de ne felejtsd el. - bólintott. Amikor mindannyian eltűntek az ajtó mögött, előkaptam a táskámból a laptopomat.

Gyorsan, mielőtt még meg tudtam volna gondolni magam, rákattintottam az üzenetre. Végig futottam a sorokat, majd a legfontosabbnál megálltam. A diagnózis, első stádiumban lévő rák. Nagyokat nyeltem, majd az első gondolatom az volt, hogy beszélnem kell az orvossal.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, miután letettem a telefont. Vissza kell mennem Londonba, hogy elkezdjék a kezelést.
Sokáig gondolkoztam, hogyan is mondjam el a többieknek, végül arra jutottam, minél előbb túl leszek rajta.

***

Arra gondoltam, mindenkit összehívok egy vacsorára és ott mondom el nekik.
Meg sem lepett, hogy Louis nem jött el. Rajta, Briana-n és Freddie-n kívül mindenki ott ült az asztal körül.

-         Szóval srácok! Nem fogok hosszú, unalmas beszédet tartani, hogy miért kértem, hogy ma velem vacsorázzatok. A lényeg, hogy nekem haza kell mennem, bizonytalan időre. Egészségügyi problémám van, amit kezelni kell. - sóhajtottam fel. Mindenki megdöbbenve nézett rám, Liam volt az első, aki megszólalt.
-         Ez mit jelent? - kérdezte és látszott rajta, hogy komolyan aggódik.
-         Szerencsére időben észrevették, de rákos vagyok. Azért is megyek már holnap haza, hogy elkezdhessék a kezelést. - mondtam el mindent. Tartoztam nekik a teljes őszinteségemmel.
-         Akkor mi is haza megyünk veled. - vágta rá azonnal Cameron. Amióta bemutatta nekem Rick-et, azóta mindig együtt voltak.
-         Ha meggyógyultál, visszajössz hozzánk, ugye? - kérdezte Niall. Bólintottam egyet és a kezembe vettem a villámat.
-         De most együnk. Majd hívjuk egymást. - vettem a számba egy falatot. Nem akartam erről beszélni, amíg nem tudok semmi biztosat.
-         Louis-nak majd elmondjuk holnap. - mondta halkan Liam. Azonnal felkaptam a fejemet.
-         Nem kell. Arra kérlek, hogy csak akkor mondjátok el neki a dolgot, ha kérdezi. - kértem meg őket. Reméltem, hogy ezt a kérésemet betartják.

A vacsora ezek után csendben telt. Úgy tűnt mindenkit jobban megviselt a dolog, mint engem. Tudtam, elhatároztam, hogy meggyógyulok. Még időben vagyok.
Reggel a reptéren álltam az öcsémmel és a barátjával. Szerencsére nem sokan szúrtak ki, így nyugodtan jutottam el a házamig, majd a kórházba.
Egy gyors megbeszélés után abban maradtunk, hogy a következő héten kezdjük a kezelést.

***

Két hét alatt alig beszéltem a srácokkal. Nekik szoros volt a beosztásuk, én pedig fáradt voltam. Eléggé kikészített a terápia. A hajam is hullani kezdett, amit megelőztem és levágattam Cameron-nal.
Nem posztoltam semmit, nem tudósítottam az embereket, próbáltam észrevétlen maradni a betegségemmel együtt.

-         Mehetünk? - kérdezte Cameron. Nem akartam bent maradni a kórházban. Volt már rá példa, hogy ott éjszakáztam, mert teljesen kikészültem.
-         Igen. - bólintottam. Mindig meglepett hogy felnőtt a kisöcsém.
-         Beszéltél a többiekkel? - kérdezte a lámpánál.
-         Még nem. Nem akarom őket zavarni. - támasztottam meg a beanie-s fejemet a kezemen.
-         Mert engem tegnap felhívott Harry. Nem tudta, hogy téged hívhat-e. Ők sem akarnak zavarni téged. - mondta kötekedve. - Na, mindegy. Csak annyit akart tudni, hogy javul-e az állapotod. Miután megnyugtattam, letette. Ja, meg még azt üzente, ma fel fog hívni. - sóhajtott fel Cameron. Csak bólogattam, majd' elaludtam az autóban.

A lifttől émelyegni kezdtem, ezért már alig vártam, hogy végre megálljon velem. Cameron végig velem volt az elmúlt hetekben, amitől nem éreztem jól magam. Jól esett, de nem akartam, hogy elhanyagolja az életét miattam.
Amikor újra infúzióra kötöttek, olvasni kezdtem. Ez volt a fő elfoglaltságom a terápia alatt. Épp lapoztam volna, amikor egy roham jött rám és a még el sem fogyasztott ebédemet viszont láttam.

-         Itt egy papírtörlő. - tartotta felém Cameron. Ahogy megtöröltem a számat felnéztem rá.
-         Cameron, most menj haza vagy Rick-hez. - mondtam neki. - Csak menj innen. - szóltam rá amikor fej rázva leült a székre.
-         Nem megyek sehova Lo. - jelentette ki az öcsém.
-         De igen. Neked nem itt van a helyed. Van életed, amit élned kell. Én el leszek itt. Vigyáznak rám és még mindig tudok egyedül hányni. - mondtam mérgesen. - Hívlak, ha kész vagyok.
-         Biztos ezt akarod? - kérdezte kétkedve.
-         Biztos. - bólintottam határozottan. Cameron felállt és egy puszi után, amit a sapkás fejemre adott, eltűnt.

Fáradtan dőltem hátra az ágyban. Egész nap egy tálat szorongatva görnyedtem. Azt akartam, hogy hatékony és gyors legyen a kezelés, de azt nem hittem, hogy ennyire kicsinál majd.
Épp lehunytam a szememet, amikor mellettem az ágyban rezegni kezdett a telefonom. Megnézés nélkül vettem fel a telefont.

-         Még nem vagyok kész. - nyögtem fel. De a vonal másik végén nem az volt, akire számítottam.
-         Szia Lore! Louis vagyok és csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, hogy vagy. - sóhajtott. Mindenkire számítottam, hogy hívni fog, de Louis-ra nem.
-         Öhm... Szia! Elmondták a többiek, mi történt? - kérdeztem. Valószínű így történt.
-         Már másnap reggel rákérdeztem, hogy hol vagy. Előbb is akartalak hívni, csak nem voltam biztos benne. - mondta halkan, mintha csak haragudna magára. - Szóval, hogy vagy?
-         Épp kezelésen, de jól. Cameron-t haza küldtem. Mindig itt van velem. De neki nincs itt a helye. Nem is kéne ezt látnia. - öntöttem ki a szívem Louis-nak.
-         Szeret téged, ahogy még sokan mások is. - magyarázott Louis. Tudtam, hogy így van, de akkor is. Cameron-nak nem is kéne ezzel foglalkoznia.
-         Még kopaszon is. - nevettem fel kínomba.
-         Biztosan úgy is nagyon szép vagy. Még mindig ugyanaz az ember vagy, attól hogy nincs hajad. - mondta. Ettől a mondattól teljesen jól lettem. Jól estek a szavai, még ha tudtam is, nem gondolja komolyan.
-         Jól van Louis. Freddie hogy van? Na, és a többiek? - kérdeztem most én.
-         Mindenki jól van. Freddie kicsit kedvtelen, hogy nem lát téged. A többiek meg nem mernek hívni téged attól tartanak, hogy rosszkor keresnének. - magyarázta el Louis, amit már eddig is tudtam.
-         Mond majd meg nekik, hogy nyugodtan hívjanak. Mindig ráérek. - mondtam unottan. Már kezdtem nagyon unni a semmittevést.
-         Jól van. - nyugtatott meg. Reméltem, hogy holnap már a többiekkel is beszélhetek.
-         Louis, ugye nem azért hívtál, mert bűntudatod van? - kérdeztem rá nyíltan. Louis sóhajtott egyet. - Oké Lou, most leteszem. Megnyugtatlak, jól vagyok, jól leszek. Arra kérlek, legközelebb akkor keress, ha már nem bűntudatból teszed. - mondtam teljesen nyugodtan. - Szia, Lou! Remélem, még beszélünk. - bontottam a vonalat.

Nem akartam, hogy azért keressenek az emberek, mert azt hiszik, már csak napjaim vannak hátra. Mert ezt nem így volt. Én meg fogok gyógyulni!
Végül Louis-ra gondolva nyomott el az álom.


Kedves Napló! 
Meg fogok gyógyulni, mert még van mit elintéznem.



8 megjegyzés:

  1. Nagyon Jó lett imádtam részt szuper lett Nagyon Remélem Hogy Minden Rendben Fog Jönni Lorelal vala Meg Louis köztük is csak igy tovább sok puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Majd minden kiderül. Hamarosan. :)
      Ölellek! :)

      Törlés
  2. Úristen...
    Hát nem túlzok ha azt mondom, nagyon megleptél. Erre semmiképp nem számítottam, mintegy hideg zuhanyként ért. O.O
    Hát remélem, hogy Lore meggyógyul, és nem fogja Lou-t magára hagyni.
    Nagyszerű fejezet volt, és kérlek siess a kövivel, mert már nagyon várom!
    All the love M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár perc és kiderülnek a dolgok. :)
      Köszönöm szépen! :)
      Sietek, sietek! :)
      All the love,
      Bay.

      Törlés
  3. Úúúú ez milyen fordulat volt már !?!?!? Kész szerencse, hogy tudok bukfencezni, ezért tudtam követni. Cameron nagyon sri hogy így segít a nővérének, viszo t Lou túl hamar adja fel a reményt.Egy szóval: gyerünk Lo, gyógyulj meg !!! :*
    All the love R

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így gondolod. :)
      Fognak még változni a dolgok. :)
      All the love,
      Bay.

      Törlés
  4. Tényleg elég gyerekesen viselkednek az biztos, de remélem ez az egész majd közelebb hozza őket egymáshoz:)
    Várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd csak felnőnek egyszer. :)
      Sietek vele. :)
      Ölellek! :)

      Törlés