2016. április 7., csütörtök

11. fejezet - Már, ha kell a segítségem.

LORELAI DONOVAN

Miután Louis nem érkezett meg a megbeszélt időpontra, én pedig már fel voltam öltözve, felhívtam Harry-t, hogy nincs-e kedve eljönni velem valahova. Végül is egy vacsorában egyeztünk ki. Neki is megígértem, hogy soha többet nem foglalkozom Louis-val a szimpla udvariassági beszélgetésen kívül. Hiába próbált meggyőzni Harry, hogy biztosan nyomos indoka volt a barátjának, hogy nem jött el és nem is jelentkezett, de nem hittem neki. Azért egy sms-t megereszthetett volna még akkor is, ha marha elfoglalt. Nem sértődtem meg, mert amúgy sem láttam értelmét annak a béküljünk ki vacsorának, csak haragudtam rá, amiért egy telefonra sem méltatott, hogy lemondja a programot.
Az elmúlt két hétben igyekezett elérni, hívott, sms-t küldött, képeket posztolt ki Freddie-ről, ahogy a teremben játszik. De eredményt nem hozott. Az én szívem nem lágyult meg, és a vendégeim sem gyarapodtak.
Aztán az életem egy hatalmas fordulóponthoz érkezett, amikor Niall kijelentette, hogy visszatérnek és újra turnézni fognak, ezzel az utolsó fizető vendégemet is elvesztettem. Ami még jobban meglepett, hogy Niall kitalálta, hogy mivel nekem úgy sincs munkám itthon, neki pedig még szükség lenne egy személyi edzőre, menjek velük. Dolgozzak nekik. Kértem  néhány nap gondolkodási időt, de végül beleegyeztem. Az érvek mind amellett szóltak, hogy hagyjak minden a hátam mögött és kezdjek mindent újra.
Pár héttel később mindent lezártam a teremmel kapcsolatban. A gépeket eladtam egy másik teremnek az összeget, amit kaptam értük, felajánlottam egy gyermekkórháznak, amit szívesen fogadtak. A termet kiadtam, amit most már tánc stúdiónak használják.

***
Miután mindent megbeszéltünk és egyeztettünk, már el is kezdődtek a koncertek. Amikor itthon volt koncert az elég könnyű volt, amúgy pedig kreatívnak kellett lennem, mivel a legegyszerűbb dolgokból kellett kitalálnom hasznos edzéstervet. Amit a srácok inkább játéknak vettek, mint sportnak, aminek nagyon örültem.

-          Louis! Egy képet! – kiabált egy hang a nagy tömegben. Felváltva hallottam a fiúk nevét, amikor kiléptem velük az utcára.
-          Niall! – kiáltozta egy másik lány. A merészebbek egyszerűen elkapták őket, mint például Harry-t. Őt volt, hogy mellőlem ragadtak el, miközben reggeliért mentünk.
-          Srácok nagyon sietünk, el kell érnünk a gépet! – magyarázkodott Liam, akit csendben meghallattak, majd újra őrjöngött mindenki. Én már a kocsinál voltam, amikor valaki mellém ugrott.
-          Szabad egy képet? – kérdezte egy tőlem pár évvel fiatalabb lány. Tanácstalanul ráztam meg a fejemet. Néztem a fiúkat, akik most el voltak foglalva.
-          Persze. – bólintottam. És már villant is a vaku. Meglepett, hogy velem is szeretnének közös képet.
-          Közös képet! – kántálták többet is. A gép indulásáig még volt fél óránk, amiből tíz perc volt az autó út.
-          Jó srácok, de utána már tényleg mennünk kell. – egyezett bele Liam, aki a legtávolabb volt az autótól és ezen még a biztonsági ember sem tudott segíteni.
-          Lorelai is! – kiabálta valaki, amikor a fiúk beálltak egy sorba. Meglepetten néztem és vártam, hogy valamelyik srác szóljon, én nem veszek részt ebben, de nem így történt.
-          Hát, persze. – helyeselt Niall. Hogy mit? Személy szerint, nem akartam ebben részt venni és szerintem ők sem gondolták ezt komolyan.

Ahogy Niall maguk mellé állított, rögtön fotózni kezdtek, de vagy húszan egyszerre. Amit már megszokhattam volna, de valahogy nem megy. Nekem nem ez a munkám. Fotóztak már a munkám közben, videót is készítettek, de ilyen szintű figyelmet sosem kaptam. Eddig le tudtam menni a boltba venni magamnak reggelit, el tudtam menni futni akár napközben is úgy, hogy nem voltak a nyomomban. De most, amióta ezekkel a srácokkal vagyok minden a feje tetejére állt.
Louis óvatosan ért hozzám, feszélyezve érezte magát, ahogy én is, de ezt a kamerák előtt nem lehetett mutatnunk. Mindenki azt hiszi, hogy mindenkivel jóban vagyok, de ez közel sincs így. Amikor kilépünk az utcára mosolygunk és beszélgetünk a másikkal, még ha általános dolgokról is, de mihelyt négy fal között vagyunk úgy kerüljük egymást, mintha leprás lenne a másik. Louis kellemetlenül érzi magát, amiért nem tudott eljönni a vacsorára és miután heteken keresztül sikertelenül próbálkozott, felhagyott azzal, hogy megmagyarázza a dolgot. Én pedig ezek után nem is, hogy nem akartam vele találkozni, egyszerűen nem tudok benne és a szavában megbízni.

***

Este miután végeztünk az edzéssel a srácokkal, én még maradtam egy órát a szálloda konditermében. Ez a terem olyan volt nekem, mint egy gyereknek egy játszótér. Olyan, mint aminek régen egy focipályát láttam. De ahogy annak vége szakadt, úgy kellett új álmokat építenem. És meg is tettem.
-          Gondoltam, hogy még itt leszel. – szólalt meg az ajtóban Louis. Nem szokott ő ilyenkor erre járni, sőt, ilyenkor Freddie-vel szokott beszélgetni telefonon. – Csak azért jöttem, mert megígértem Freddie-nek, hogy ma beszélhet veled és nem akarom becsapni. Szóval… Megtennéd, hogy váltasz vele néhány szót? – kérdezte félve. Örülök neki, hogy legalább a fiát nem vágja át.
-          Persze. – bólintottam és leültem a padra. Vártam, hogy hívja a kisfiát. Nagyon is bírtam a kis srácot. Vagány volt és aranyos.
-          Köszönöm. – mosolygott és leülve mellém már is tárcsázta a számot.
-          Haló! – vette fel Briana a telefont. Meglepett a hangja, valami furcsa volt benne.
-          Szia! Freddie miatt hívlak. Beszélni szeretnék vele. – mondta talán túl hivatalosan is Louis. Mindketten abszolút furcsák.
-          Most nem tudsz. Alszik. – jelentette ki Briana. Louis összehúzta a szemöldökeit, mintha teljesen lehetetlen lenne, hogy ilyenkor alszik a fia.
-          Ne szórakozz Bri. Mindig ilyenkor szoktalak hívni titeket. – mondta mérgesen Louis. Értetlenül néztem a mellettem ülő férfit. Zavarban voltam, hogy ezt a beszélgetést hallom.
-          De most elaludt. Gondolom, nem szeretnéd, hogy felkeltsem. – mondta gúnyosan Briana. Nem tudom, mi történt közöttük, de valami nem stimmelt.
-          Jól van, ha tényleg alszik, akkor ne ébreszd fel. Csak… Csak egy neki egy puszit a nevemben. És, majd holnap hívlak titeket. – sóhajtott fel Louis. – Amúgy nincs szükségetek semmire?
-          Nem, nincs. Majd akkor holnap. – mondta azonnal Briana, mintha csak sietne valahova.
-          A… - szakadt meg a vonal. Louis nézte a kihangosított telefont és mindketten jól tudtuk, hogy Freddie hangja szakadt meg. Ezek szerint, Briana hazudott Louis-nak és a kisfiú egész végig fent volt.
-          Öhm… Nem akartam végig hallgatni a beszélgetést. – mondtam el az igazságot. Megköszöntem volna, ha Louis nem kihangosítva beszélget a gyermeke anyjával.
-          Sajnálom. Nem hittem, hogy ez lesz. – motyogta maga elé Louis. Megsajnáltam. Tudtam, hogy a fia nagyon fontos neki és a mindene, és az hogy még telefonon sem beszélhet vele, szerintem, a szíve szakadt meg benne.
-          Rendben leszel? Mert én végeztem és mennék a szobámba. – kérdeztem, miközben felálltam a padról. vártam a válaszát, ami egy kis szünet után meg is kaptam.
-          Persze. – bólintott, de a szemei nem ezt sugallták. Ahogy felnézett rám és láttam a szemeiben a megtörtséget, azonnal elszomorodtam.
-          Ezt te sem gondoltad komolyan. Mit szólnál hozzá, ha gyorsan lefürödnék, aztán megvacsoráznánk vagy valami? – kérdeztem rá meggondolatlanul. Megsajnáltam és segíteni akartam neki, ezért félretettem az ellentéteinket. Hiszen, a sebezhető emberbe minek belerúgni még egyet?
-          Nem, nem. Dolgod van és nekem is. – rázta meg a fejét. Meglepett, hogy nemet mondott. Egészen eddig mindent megtett, hogy beszéljünk, most meg nemet mond.
-          Jól van. De ha mégis beszélgetnél, tudod, melyik szobában találsz meg. – mosolyodtam el. Felkaptam a pulcsimat és magára hagytam. Lehet még egyszer felhívja Briana-t, hogy megbeszéljék a dolgokat.

Kivételesen a liftet használtam a lépcső helyett. Ahogy megfürödtem, elterültem az ágyon és laptopomon kerestem valami filmet, ami mellett kicsit tudtam pihenni. Mivel nem aludtam sosem jól a szállodai szobákban, vagy idegen helyen, ezért az elmúlt napokban egyáltalán nem voltam kipihent.
Szokták mondani, hogy amikor legkevésbé számít rá az ember, akkor érik a legnagyobb meglepetések. Hát velem is így történt. Ahogy elindítottam az Oroszlánkirályt, nem telt bele tíz perc, már kopogtak is az ajtómon. A köntöst magamra kapva nyitottam ajtót.

-          Én csak… A többiek már alszanak és gondoltam, ha még áll az ajánlatod, beszélgethetnénk. – nézett rám Louis. Bólintottam és félre álltam az ajtóból, hogy elférjen mellettem.
-          Épp mesét néztem, de mindjárt kikapcsolom. – mosolyodtam el, amikor becsuktam az ajtót és leültem a gép elé és leállítottam.
-          Freddie egyik kedvence. – bökött a mesére. Talán jobb is, hogy kikapcsoltam. Nem akartam megforgatni a szívében a kést.
-          Szóval, miről szeretnél beszélgetni? – kérdeztem, amikor végre leült az asztal mellett álló egyik fotelbe.
-          Igazából magam sem tudom. – sóhajtott fel. – Talán helyénvaló lenne bocsánatot kérni, amiért végig kellett hallgatnod a beszélgetést. Tudod Briana-val összevesztünk és még nem igazán jutottunk egy hullámhosszra. Tudja, hogy mindennél többet jelent nekem a fiam, és azt is, hogy ezzel sarokban tud engem tartani. Most például ez, hogy azt hazudta, hogy alszik Freddie, miközben nem is. Annyira szerettem volna legalább hallani a hangját a fiamnak, erre még ettől is megfoszt. – mondta halkan Louis. Közben a fotel varrását piszkálgatta és nem is nézett rám. Gondterhelt volt és pontosan ezért is hallgattam meg. Muszáj volt valakinek kiöntenie a szívét.
-          Min vesztetek össze? Biztosan meg lehet beszélni. Amúgy pedig Freddie-t ugyanolyan jogod van látni, mint neki. – mosolyodtam el. Igyekeztem a lehető legpozitívabban hozzáállni a dolgokhoz.
-          Őszintén? – kérdezte, mire bólintottam egyet. Még szép, hogy őszintén. – Rajtad, vagyis miattad. – sóhajtott, mire a szemim kikerekedtek. Hogy micsoda? – Emlékszel, amikor megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk? – bólintottam. – Nos, akkor azért nem mentem el érted, mert Briana elment a barátnőivel valamerre, és egy kicsit a pohár fenekére nézett és nem akartam vele egyedül hagyni a fiamat. Azért nem hívtalak vagy üzentem neked, mert először nem tudtam a számodat, amikor meg már eszembe jutott, hogy Harry-vel üzenhetnék neked, felébredt Freddie és vele foglalkoztam. – mesélte el az egész történetet. Nem értettem ennek a vallomásnak, mi köze hozzám. Miért vesztek emiatt össze miattam?
-          Ezt nem értem. – ráztam meg a fejemet, mire észrevettem, hogy közbe szóltam, mert ennek a történetnek itt még nincs vége.
-          Előtte pár hónappal lefeküdtem Briana-val, de csak egy futó kaland volt, amit mindketten tudtunk és mindent a fejemhez vágott ezzel kapcsolatban. Aztán másnapra meg már kiderítette, hogy veled lett volna találkozóm, ne kérdezd honnan, de a fülébe jutott és most az a rögeszméje, hogy lecserélem őt rád. Ezért is haragszik, mert amíg ő és Freddie, persze ilyenkor is vele takarózik, nincsenek itt, addig biztos veled töltöm minden szabadidőmet és kavarok. – mondta el szinte egy szuszra az egészet. – Az a legrosszabb, hogy anélkül is, hogy lefeküdtem Briana-val, ő még mindig hiú ábrándokat dédelget kettőnkről. Pedig már Freddie születése előtt megbeszéltem vele, hogy attól, hogy van egy közös gyerekünk, vele már nem tervezek. – fakadt ki teljesen Louis. Alig bírtam követni az eseményeket. Kellett egy kis idő, amíg feldolgozom a hallottakat.
-          Először is, ne haragudj, ha tudtam volna, hogy a fiad miatt nem tudtál eljönni, akkor semmi bajom sem lett volna. Megértettem volna. De mivel csak bocsánatot kértél, de nem indokoltad meg, így jogosan haragudtam. De akkor ezt felejtsük el. Másodszor, ha csak ennyi a probléma, akkor miért nem jönnek el Briana-ék is. Egy szobával több vagy kevesebb foglalás, nem mindegy? Akkor úgy is látná, hogy nincs közöttünk semmi és minden rendben lenne. – ötleteltem miképpen is lehetne ezt megoldani, amin Louis látszólag el is gondolkozott.
-          Nem mondtam el, hogy azért nem mentem el, sosem fogom a fiamat felhozni mentségnek. Nekem ő nem egy kibúvó. – jelentette ki, mintha valami sértőt mondtam volna. – Amúgy pedig, már felajánlottam neki, hogy jöjjenek el, a szünet alatt bele is egyezett, de most ő a sértett hercegnő, aki elvárja, hogy könyörögjek neki. De nem fogok. Hiányzik a fiam és valahogy úgy is velem lesz majd. Ha kell jogi útra terelem az ügyet. – mondta komolyan. Lehet tényleg az lenne a legjobb. Mert, ha Louis is kapná a felügyeleti jogot, ő akkor sem szakítaná el az anyjától a fiát, míg fordítva, mint láthattuk, esélyes. Pedig kedves lánynak ismertem meg Briana-t. De, hát ilyen az a fránya szerelem. Mert míg Briana szerelmes, addig Louis épp ellenkezőleg.
-          Amikor megismertem Briana-t, egy teljesen szimpatikus, barátságos, vidám lányt ismertem meg. De ezek szerint, én most ellenség lettem a számára. Ami tudjuk jól, miért van. Briana szerelmes beléd. És egy szerelemen nehéz túl tenni magát az embernek. Gondolom, ismered az érzést. – néztem rá. Louis bólintott. Remek, akkor legalább ő tudja, miről beszélek. Én csak a könyvekben olvastam erről. – Adj neki időt, aztán ülj le vele, beszéljétek meg újra a dolgot. Mert így, ha így civakodtok, csak Freddie issza meg a levét. – magyaráztam. – Neki sem lenne jó, ha az apja nélkül kéne felnőnie, elég sok bántás érte már így is.
-          Igazad van, de már annyiszor megbeszéltük. És mostanra úgy érzem, nincs más lehetőség, csak az, ha Freddie teljesen az én felügyeletem alatt lesz. Az hogy Briana ivott, túl sok volt. Veszélyeztette a gyerekemet. Nem tudta ellátni a szülői teendőit. – mondta mérgesen Louis. – Mi van, ha ez akkor történik, ha nincs ott senki? Mi történhet a fiammal akkor? – kérdezte kétségbeesetten Louis. Nem tudtam mit mondani neki. Erre az egészre nincs helyes lépés. Egy gyereknek mindkét szülőjére szüksége van.
-          Híve vagyok annak, hogy beszélgetéssel előbbre lehet jutni. Szóval, először is, érts szót Briana-val, aztán a többire utána gondoljunk. – mosolyodtam el. Louis felpillantott rám. Aztán leesett. – Már, ha kell a segítségem. – tettem még hozzá. Így nem hangzik olyan furán. Nem olyan, mintha egy pár lennénk, akiknek a problémáit együtt kell megoldani.
-          Jól van. De mond csak, ha ennyire híve vagy a beszélgetéseknek, te miért nem beszélsz? Velem sem beszéled meg a problémánkat. És még soha sem láttam, hogy bármelyikünkkel is mélyen elbeszélgettél volna. Mindig csak a szakmai zsargon. – fürkészte az arcom. Mérges lettem, hogy rám terelődött a téma. Most nem ennek van itt a helye.
-          Most nem rólam van szó. Maradjunk a te dolgodnál, vagy befejeztük a beszélgetést. És, miért beszélgetnék veletek, amikor pusztán szakmai kapcsolatban vagyunk? – vágtam vissza, kissé talán túl erősen is.
-          Azt hiszem, akkor befejeztük a beszélgetést. Remélem, azért ez, amiről most volt szó, nem adod ki senkinek. – állt fel a fotelből, amit majdnem tátott szájjal néztem végig.
-          De, ha van még… - mondtam gyorsan, mielőtt még elért az ajtóhoz.
-          Nem, nincs semmi. Adok egy tanácsot, ha valakivel pusztán csak szakmai a kapcsolatod, ne állj le vele lelkizni. Egy részt úgy sem érted meg a problémáit, másrészt átvered vele a másikat, hogy tényleg érdekel a nyomora. – mondta ingerülten, és igazat kellett neki adnom. Szinte átvertem őt. – Jó éjt, Lore! – nyitotta ki az ajtót és már a folyosón is volt. – És észben tartom. Pusztán csak szakmai. – kopogtatta meg a fejét a mutatóujjával. Ahogy Louis távolodott tőlem, úgy nőtt a bűntudatom is.

Nagyot sóhajtva csuktam be az ajtót magam mögött, de a bűntudatom nem csökkent, sőt! Szerettem volna segíteni Louis-n, azt az elszólást pedig tényleg csak sértésnek szántam. Most az egyszer úgy éreztem, sikerült Louis lelkébe tiporni és átgázolni rajta, pedig egyáltalán nem akartam. Nem állt szándékomban megbántani őt. Ennyire nem.
Mire észbe kaptam, már felöltöztem és a folyosón sétáltam Louis szobája felé, hogy elnézést kérjek tőle és megbeszéljük a dolgainkat. A közös dolgainkat. Azt hiszem, itt az ideje elásni a csatabárdot. De Louis nem nyitott ajtót, hiába kopogtam az ajtaján. Azt hittem, csak nem akar tudomást venni rólam, de aztán Harry kitárta a szobaajtaját és közölte velem, hogy Louis tényleg nincs itt. Meggondolatlanul elkértem tőle a telefonszámát és azonnal tárcsáztam is.
Először felvette, majd, amikor rájött, hogy én vagyok a vonal másik végén, le is tette. Gondolom, lenémította, mert onnantól kezdve vagy két órán keresztül hívtam, mire valaki felvette újra a telefont.





6 megjegyzés:

  1. Hát remélem nem valami nő fogja felvenni a telefont mert akkor az nagyon durva lesz... Imádtam minden sorát bíztam benne hogy Lore végre a változás utjára fog lépni de úgy látom arra még várni kell majd... Most teljesen Lousinak van igaza, Lore is gondolkodhatna kicsit.. :)
    Várom a következőt:)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az a ma felkerült részből kiderült. :)
      Örülök, hogy tetszett. :) Valahogy mindig elrontja valamelyikük. :)
      Már fent is van. :)
      Ölellek! :)

      Törlés
  2. Visszanyalt a fagyi :D végreee :D Jo rész lett várom a következőt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van. :) Köszönöm szépen! :)
      Ölellek! :)

      Törlés
  3. Na itt vagyok :)
    Jó régen írtam már hozzád, amit sajnálok is :/
    Ismételten egy csodálatos fejezettel ajándékoztál meg minket, komolyan egyre jobban tetszik a történet! :D
    Louis és Lore...hát igazából nem is tudok mit mondani rájuk :)
    Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz kihozni ebből a helyzetből, úgyhogy siess kérlek <3
    All the love M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, a részek nem szaladtak sehova. :)
      Köszönöm szépen! :)
      Kettejük közül mindig elrontja valaki. :)
      Minden idejében kiderül. :)
      All the love,
      Bay.

      Törlés