2016. február 17., szerda

05. fejezet - Na, ne nevettess!

LORELAI DONOVAN
Tegnap, ahogy beültem Niall kocsijába azonnal tudtam, hogy elkezdődnek a találgatások. De nem tehettem mást, mert a fájdalomtól még vezetni sem tudtam volna. A térdembe hasított a fájdalom és az sem tett neki túl jót, hogy elestem az egyik súllyal. Szerencsémre Niall a segítségemre volt, mondjuk én azt kértem tőle, hogy vigyen haza, de ő egészen véletlenül a kórháznál parkolt le. Ahelyett, hogy betámogatott volna, rögtön kerekesszéket hozott. Nem győztem takarni az arcomat.

-          Szóval, akkor nem fáj már a lába? - kérdezte az orvos reggel a viziten.
-          Nem. - jelentettem ki. Igazából fájt még, de nem vagyok hajlandó még egy napot itt semmit tenni.
-          Akkor kérem álljon fel, majd üljön le, utána újra álljon fel és guggoljon le, és újra fel. - mondta az orvos. Lepleztem a meglepődöttségemet és sóhajtva csúsztam le az ágyról. Picit eltorzulhatott az arcom, ahogy ránehezedtem a lábamra. - A grimaszból az arcán arra következtetek, hogy az előbb nem mondott igazat.
-          Dehogynem. A térdem még picit fáj, de ön a lábamat kérdezte. És a lábamnak semmi baja. - próbáltam jól kijönni a dologból.
-          Ezzel nem kéne viccelnie. Enyhén szétcsúszott a térde, amit helyre is tettünk. De ezt hordania kell még legalább két hétig. - csatolta fel a rögzítőt. - És nem edzhet. Mondjuk három hétig. - nyújtott át egy mankót. Meg a frászt!
-          Ez nem kell, köszönöm. - adtam vissza a mankót.
-          Vagy ez, vagy a szék. Válasszon. - mondta az orvos. Ahhoz képest, hogy fiatal volt elég szigorú.
-          Jól van. Adja vissza. - morogtam. Fintorogva vettem el tőle a mankót. Kitártam az ajtót, ahol Niall várt. Az éjszakát bent töltötte velem.
-          Na? Mi a helyzet? - kérdezte izgulva Niall. Jobban aggódott, mint én.
-          Semmi. Pár nap és kutya bajom. - mosolyogtam rá, mire az orvos megköszörülte a torkát. Bánom is én. Pár nap és kész, amiről nem tud, az nem is fáj neki.
-          Három hétig nem csinálhat semmit. Figyeljen rá oda! - mondta az orvos Niall-nek. Niall csak bólogatott.
-          Akkor haza viszlek. - mosolygott Niall. Megráztam a fejemet.
-          A teremnél van a kocsim, oda vigyél. - jelentettem ki, miközben lóbáltam a mankót.
-          És még valami. - szólt utánunk az orvos. Épp elcsípett a liftnél. - Nem vezethet. - mondta könnyedén. Hogy mi? Pont nekem kell a legházsártosabb dokit kapnom?
-          Úgy lesz. - mondtam fintorogva és felmutattam a hüvelykujjam. Tudtam, hogy így lesz, mert Niall is hallotta.

Haza érve Niall-t behívtam egy teára, de ő nem élt a lehetőséggel, biztosan elege volt már belőlem. Nem is csodálom, az egész éjjelt egy kényelmetlen széken töltötte. Egy öleléssel búcsúztunk és egy ígérettel, hogy nem fogom erőltetni a térdem.
Leültem a kanapéra, egy díszpárnát tettem a térdem alá, és a laptopomat az ölembe vettem. Gondoltam, eloszlatom a kételyeket és tisztázom magam. Elolvastam a híreket, amik megjelentek rólam és csak azután léptem be a közösségi oldalakra, hogy megcáfoljam a híreket. Meglepetésemre Harry is bekövetett. Na, ebből mekkora kalamajka lesz.
Épp végeztem, amikor csengettek. Sóhajtva keltem fel a kényelemből és mentem ajtót nyitni. Először az jutott eszembe, hogy Niall jött ellenőrizni.

-          Szia! Hú, hallod, hogy összekavarták a dolgokat a kórházban. – sétált be mellettem a házamba Louis.
-          Szia! Te mégis, hogy kerülsz ide? Azt hittem, a fiadnál vagy Los Angelesben. – csuktam be az ajtót, miután Louis sikeresen felderítette a nappalimat.
-          Csak meg akartam köszönni, hogy kiálltál a fiam mellett. – ült le a kanapén háttámlájára. – Hallottam, hogy kórházba kerültél, először ott jártam, onnan jöttem. Képzeld, azt mondták, hogy a szülőszobán vagy. Én elment oda megnézni, de mint kiderült, nem te voltál ott. – nevetgélt. – Ne tudd meg, hogy milyen furcsán nézett az apuka, amikor beállítottam és a vajúdó feleségét kerestem. – az élet nagy iróniája ugye. A nappali boltíve alatt támaszkodtam a falnak és figyeltem Louis-t. 
-          Nincs mit. Manapság nagyon elszaladt a ló a fotósokkal. – mondtam egy vállrándítás kíséretében. – Sajnáltam Freddie-t, hogy megijesztették.
-          Szerencsére este már felhőtlenül játszott. – mosolyodott el Louis, mintha csak visszapörgette volna az emlékeket a fejében. – És, hogy sérültél le? Mi történt? Meddig lesz ez rajtad? – mutogatott a térdszorítómra. Előkotorta a mankómat is és azt pörgette, amíg várta a választ.
-          Egy kicsit szétcsúszott a térdem. De pár nap és újra edzek. – mondtam fintorogva. Biztos, hogy nem fogom betartani a három hetet. Megállt a kezében a mankóm és bosszúsan nézett rám.
-          És Niall vitt be a kórházba, ugye? – kérdezte kicsit gúnyosan. Nem értettem, most megint mi baja lett.
-          Igen. – bólintottam. Kár tagadni, hisz’ képek is születtek az estéből.
-          Azt hittem, megértetted, amit mondtam. – a szemeim nagyra nőttek, ahogy ilyen megrovóan beszélt velem Louis. – Múltkor már elmagyaráztam, hogy Niall nem olyan ember, akivel szórakozhatsz. – tette szóvá. Szóval legutóbb nem is Kyle-ról beszélt. Hogy is gondoltam?
-          Nem szórakozom vele. Csak barátok vagyunk. – jelentettem ki. Louis ellökte magát a kanapétól és nagyot sóhajtva nézett rám.
-          Na figyelj, ott voltam, amikor összejöttél Niall-el, csak jó fejségből időben leléptem. Másnap pedig már Kyle-al vacsoráztál, vagy randiztál, vagy nem is tudom. – akadt ki teljesen Louis. Abszolút fel volt háborodva. Pedig én háborodhattam volna fel azon, hogy bejött a terembe miközben én Niall-el edzettem. És, ezek szerint félreértette a dolgot.  
-          Tudtam, hogy nem azért jöttél, hogy megköszönd, hogy írtam a fiadnak, vagy érdeklődni, hogy mi van velem. – csóváltam meg lesajnálva a fejemet. Mi másért is jött volna? – Az, hogy barátok vagyunk Niall-el semmi közöd. Szerintem, Niall már nagyfiú és el tudja dönteni, kivel barátkozik és kivel nem. Megtennéd, hogy most elmész? Rengeteg dolgom van még. – bicegtem az ajtó felé és azonnal ki is nyitottam neki.   
-          Niall nagyfiú, de ugyanúgy meglehet bántani, mint egy kisgyereket. Pláne, ha kihasználod és játszadozol vele. Bár neked mindegy, de most legyél rá tekintettel. Vele ne szórakozz! – nézett még rám az ajtóban. Miről beszél?
-          Miről beszélsz? – hökkentem meg. Mit ért azalatt, hogy nekem mindegy?
-          Tudom a régi dolgaidat és csak annyit kérek, hogy Niall-t, hagyd békén! – lépett ki az ajtón. De nagyon is bökte a csőrömet, hogy mire céloz Louis.
-          Komolyan miről beszélsz? – kérdeztem meg újra. Én sosem szórakoztam senkivel. Sőt, barátom sem volt, mivel minden egyes gondolatomat lekötötte a sport.
-          Amikor lesérültél és bevett az edző a csapatba a helyedre, akkor a srácok meséltek nekem. És bár nem akartam elhinni a dolgot, de most, hogy láttam mit is csinálsz nem nehéz. – szóval ő emlékszik rám. Értetlenül néztem rá, hogy mégis mire gondol. Teljesen össze voltam zavarodva. – Elmesélték a fiúk, hogy szinte mindegyiküknek megvoltál. – bökte ki. Köpni-nyelni nem tudtam a hír hallatán. Még, hogy lefeküdtem mindenkivel. Bizonyítani tudom, hogy ez nem igaz, mivel még szűz vagyok. Nem tartom szégyennek a dolgot, hogy ennyi idősen még ártatlan vagyok ilyen téren.
-          Na, ne nevettess! – horkantottam fel. – És te elhitted? Persze, hogy elhitted. – csóváltam meg a fejem lehangoltan.
-          Először nem, de azok után, amit az elmúlt napokban tapasztaltam, most már elhiszem. Tudod, ha csak néha akarsz egy menetet, hívj fel inkább engem, de Niall-t komolyan hagyd békén! – mondta komolyan, miután egy jókora pofon gazdája lett. Louis meglepetten pislogott rám, majd tekintete bosszúsba ment át. Közelebb lépett hozzám és haragos farkasszemet néztünk egymással.
-          Lore! – szólt nekem valaki, ezzel elvesztettem a harcot Louis-val szemben. Hamar felismertem a hangtulajdonosát, az öcsémet.
-          Te meg, hogy kerülsz ide? – lepődtem meg. Cameron és az ő váratlan felbukkanásai.
-          Hiányoztál. – rántotta meg a vállát. – Szia, Cameron vagyok. – nyújtott kezet Louis-nak, aki kelletlenül, de kezet rázott vele.
-          Cameron, most menj be! – nyitottam kijjebb az ajtót neki. Az öcsém furcsán nézett, de tette, amit kértem.
-          Erről beszéltem. Egy újabb ismeretlen. Egyáltalán elmúlt már tizennyolc? – fintorgott Louis. Nem akartam csak úgy becsapni az ajtót rá, de magyarázkodni sem Louis-nak.
-          Nem tudsz te semmit Louis. És nem akarom, hogy bármilyen formában találkozzunk. Ne gyere többet a terembe, ne kövess semelyik közösségi oldalon, és baromi ne írogass idióta üzeneteket nekem. – mondtam el egy szusszal és már be is csuktam az ajtót. Nem érdekelt, hogy akar-e még valamit mondani. Elegem volt belőle. Bementem a nappaliba, onnan a konyhába, ahol megtaláltam az öcsémet, ahogy dézsmálja a turmixomat.
-          Ő ki volt? – kérdezte Cameron, ahogy letette a poharát. – És mi történt veled?
-          Ő egy nem fontos ember volt. – rántottam meg a vállamat. – Elestem. Semmi komoly. – jelentettem ki. – Most jut eszembe, drága öcsém, mit mondtam én neked a focimeccseiddel kapcsolatban? – kérdeztem megrovóan, mire Cameron, már oldalazott is kifelé a helyiségből.
-          Ismerős volt. – gondolkozott Cameron. Még szerencse, hogy nincs otthon a zenében.
-          Ne terelj! Nem azt mondtam, hogy nekem ne küldj jegyeket?  Ne hívj meg! Az eredményeket így is mindig tudatod velem. Minek üljem végig azt a kilencven percet, ha te úgy is elmeséled az eredményeket? – kérdeztem bosszúsan. Igazából nem haragudtam rá, mert tudtam, örült volna, ha ott szurkolok az első sorban neki, de nem ment. Amióta lesérültem, nem mentem pálya közelébe, nem játszottam és nem szurkoltam.
-          Igazad van. De ha ezentúl nem hívlak fel, hogy nyertünk-e vagy vesztettünk, akkor kijössz a meccsre? – kérdezte huncut mosollyal. Megráztam a fejemet. Rafinált a srác, az biztos.
-          Nem, felhívom anyáékat. – nevettem fel győzedelmesen, de nem sokáig tartott az örömöm.
-          Beszélek velük, hogy egy szót se szóljanak. – ivott egy újabb turmixot. Megforgattam a szemeimet.
-          Van a csapatodnak oldala. Nyomon tudom követni, hogy mi történik veletek. – sóhajtottam fel, de ebben egy időben kopogtak is. Elbicegtem az ajtóig és nem várt meglepetés volt, hogy Harry állt velem szemben.
-          És, ha… - követett Cameron. Gondolom, a nagy gondolkodásban észre sem vette, hogy vendégünk érkezett. – Ó! Szia! – mosolygott. Mindenki azt mondta, ugyanolyan elbűvölő a mosolyunk, de én régen mosolyogtam már úgy, mint az öcsém.
-          Cameron, ő Harry. Harry, ő az öcsém, Cameron. – mutattam be őket egymásnak. – Gyere be! – invitáltam, Harry pedig már bent is volt.
-          Nem tudtam, hogy mit hozhatnék. – mondta Harry. – De látom, jobban is vagy. Örülök neki. – mosolygott rám. Bólogattam.
-          Kérsz egy turmixot? – kérdezte Cameron. – Isteni finom, de csak az epres. Az ananászosat kerüld el. – fintorgott. Harry felnevetett, amikor meglátta az arcomat.
-          Elfogadom, köszönöm. – egyezett bele. – Őszinte leszek, Louis hívott fel, hogy nézzelek meg. Amúgy is meglátogattalak volna, csak nem ma, tudod, nem akartalak lerohanni. – ült le a kanapéra Harry. Leültem a fotelbe és vártam a folytatást, de Harry nem mondott mást.
-          Gondolom, hogy megnézd kicsoda Cameron. Most, hogy már tudod, hogy Cameron az öcsém, miután megittad a turmixod, haza is mehetsz. – keltem fel a fotelből. Már minden vágyam egy forró fürdő volt. – Ja, és Louis-t tartsátok távol tőlem, a munkahelyemtől, és az öcsémtől is. – hagytam magára. Remélem, Cameron nem fogja marasztalni. Semmi kedvem nem volt az ellenőrzéshez.

A kádat teleengedtem vízzel és amilyen gyorsan tudtam már el is merültem benne. Jót tett a térdemnek és a lelkemnek is. Egyedül az öcsém jött hátsó szándék nélkül. Niall-t nem tudtam hibáztatni, bár neki sem kellett volna velem maradnia. Csak a bajt hozta rám. Nem is. Magamra hoztam a bajt, amikor elvállaltam az edzését, amiről ugye nem beszélhetünk. Louis csak azért jött, hogy elmondja mekkora egy ribanc vagyok. Még jó, hogy azt nem vágta a fejemhez, hogy pénzért szexelek. Na és Harry. Képes volt azért meglátogatni, hogy kiderítse Louis kedvéért, hogy ki is Cameron. Köszönöm Istenem ezeket az igaz barátokat, akik mind a felől érdeklődnek, hogy, hogy vagyok.
Törölközőbe csavartam magam és a szobám felé indultam. Olyan gyorsan bemenekültem a fürdőszobába, hogy elfelejtettem tiszta ruhát magammal vinni. Reméltem, hogy Harry már nincs itt. És szerencsém volt. De ahogy körbenéztem, nem csak Harry, de Cameron is hiányzott. Bementem a konyhába, ahol a koszos poharakon kívül egy üzenet fogadott. Nagyszerű Harry elvitte bulizni Cameron-t. Remek, megint éjszakázhatok Cameron-nal a wc csésze mellett, ha haza jön.

Felöltöztem és elővettem a naplómat. Pár napja nem írtam már a könyvbe, de most úgy éreztem, valakinek, jelen esetben valaminek ki kell öntenem a lelkemet.

Kedves Napló!
Azt hiszem, átkozottul egyedül vagyok. És, nem csak azért, mert Cameron is lelépett, hanem mert senki nincs, aki azért látogatott volna meg, mert tényleg érdekelte volna a hogylétem. Mindenki hátsó szándékkal jött. Tudod, Napló, ilyenkor tudatosulok vele, hogy én hiába teszek meg mindent másokért, senki sem viszonozza. Lehet, hogy csak a testüket hoztam rendbe az embereknek, de azzal együtt magabiztosságot is kaptak tőlem. Sajnos, nincsenek igaz barátaim. És, ezért írok neked, egy hülye könyvnek!
De ennek itt most vége! Változtatni fogok! Most a saját életemen!



10 megjegyzés:

  1. Na ez egy nagyon jo rész volt :D Louis egy igazi hülye :D ... Fog ő még bocsánatért esedezni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Majd megjavul.. Idővel.. :) Hát.. Úgy ismerjük Louis-t?

      Törlés
  2. Nagyon jó rész lett! Soha ne kételkedj benne, bagyon jól írsz mindig egyre jobban!😍 nekem ez a blog az egyik kedvencem mind a sztorija és mind a megfogalmazása miatt szóval ezt letörölni bűn lenne!😊 mindig hozod a részeket elég gyakran ami mostanában nagy dolog, én tényleg nagyon szeretem ezt a blogotbés a szívemhez nőtt szóval kérlek semmi képp ne hagyd abba/töröld le!😗 a részről pedig annyit hogy Lou egy tuskó de tuti összefognak jönni és ezt úúgy várom😍 Lori szegény milyen magányos.. Remélem hamar túl jut ezen és be tartja az orvos tanácsait, nagyon jó lett siess a kövivel nagyon várom!!xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Nagyon jól esik, hogy így gondolod. :) Ennek nagyon, nagyon örülök. :) Rendben, rendben, nem törlöm és még részeket is fogok hozni. :)
      Most tuskó volt, lehet legközelebb meg már egy puding lesz. :) Hát, de még, hogy összejönnek. :) Túl jut, nem kell izgulni, de még hogy és kivel. :)
      Sietek, sietek, hamarosan érkezem vele.
      Ölellek! :)

      Törlés
  3. Hát ezt megszivta Luise, de a hasamat fogom majd a röhögéstől Niall-lel együtt ha ràjönn az igazságra. Amúgy jön még térden állva könyörögni Lorinak. Imádom. Alig várom a kövi részt...;):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, szerintem, mindenki, így lesz vele. :)
      Nem sokára hozom a friss részt. :)

      Törlés
  4. Hát ezt megszivta Luise, de a hasamat fogom majd a röhögéstől Niall-lel együtt ha ràjönn az igazságra. Amúgy jön még térden állva könyörögni Lorinak. Imádom. Alig várom a kövi részt...;):)

    VálaszTörlés
  5. Sziaaaa :)
    Úristen Louis...teljesen kész van xD
    Nagyon jó rész volt ismételten, és az a baj, hogy nem tudok már újat mondani, mert egyszerűen minden fejezeted csodálatos! :)
    Siess a kövivel!
    All the love M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hát.. Eléggé. :)
      Köszönöm szépen! :)
      Hamarosan hozom. :)
      All the love
      Bay.

      U.i. Holnap érkezem hozzád is a komival. :)

      Törlés