2016. február 12., péntek

04. fejezet - Megijesztitek a fiamat!

LOUIS TOMLINSON
A tegnapi napom mondhatni tartalmas volt. Mondjuk az edzést kihagyhattam volna, mert most olyan izomlázam van, hogy még felállnom is nehéz. Mindenféle értelembe.
Beszélnem kell Niall-el is, hogy ez a lány csak játszik vele. Gyönyörű lány, azt be kell vallanom, de azon kívül, hogy megdönteném egyszer-kétszer többre nem vállalkoznék vele. És ebben ő is biztos benne lenne, tekintve, hogy Niall-el hancúrozott, másnap meg Kyle-lal randizott. Visszagondolni is undorító, hogy tegnap ott edzettem, ahol azelőtt Niall-el összeszűrte a levet. Fúj! Belegondolni is rossz. Ki tudja, hol és mit csináltak abban a teremben. Körülbelül olyan volt a helyzet, mint a Szürke ötven árnyalatában, amikor a lány bemegy a játszószobába.

-          Szia, Briana! - vettem fel a telefonomat, ami a fenekem alatt rezgett, mivel éjjel még rákerestem Lore-ra. Minden közösségi oldalon bekövettem, sőt még posztoltam is neki. Csak a vicc kedvéért.
-          Szia, Lou. Freddie szeretne veled beszélni. Hiányzol neki. - motyogta a telefonba. Nekem is hiányzott már a fiam.
-          Mindjárt átváltok videóra. - tettem le és azonnal visszahívtam őket. - Szia, Kisfiam. - mosolyogtam rá. Felsikított, amikor meghallotta a hangomat.
-          Aaa! - próbálta mondani nekem, hogy apa, de még nem volt az igazi. - Appp! - futott neki még egyszer.
-          Mondjad Fiam! - mosolyogtam rá. Összeráncolta a homlokát, majd elbambult a távolba.
-          Ha. - nyújtózkodott, majd Briana egy labdát adott neki. Egy mini focilabdát. Még én vettem neki.
-          Majd megyek és kimegyünk a parkba. - mondtam neki mosolyogva. Freddie szája lefelé kezdett görbülni. - Ma délután megyek hozzád. - még, hogy a kicsik nem értik, hogy mit mondunk nekik. Freddie széles vigyorral nézett rám.
-          Appp! - sikított fel és jól leterítette Briana telefonját nyállal.

Még egy órát beszéltem velük telefonon, azután gyorsan csomagoltam, hogy minél előbb odaérjek a fiamhoz.
Küldtem a srácoknak egy sms-t, hogy visszamegyek Los Angelesbe. Hiányzott a fiam egy-két nap után is. Mi lesz velem a koncertek, turnék alatt?

***
Amilyen gyorsan csak tudtam, már ott is voltam a fiamnál, aki pont aludt, mikor odaértem. Amíg vártam, hogy felébredjen, írtam egy újabb üzenetet Lorelai-nak. Úgy terveztem, hogy egy ideig még húzom az agyát, majd felfedem magam. Mert azt állítja, hogy még sosem látott. Sértő, hogy nem emlékszik rám.
Lorelai izgatta a fantáziámat. Már régebben is így volt, de akkor ugye éppen utált, ezért még szóba sem állt velem. Meg aztán hallottam ezt-azt róla, amik egyáltalán nem tetszettek. Sőt, kiábrándítóak voltak.
Kifundáltam, hogy Niall-el megyek el a meccsre, amire Lorelai-tól „kaptam” jegyeket. Akkor tudok beszélni Niall-el, hogy hagyja békén Lore-t, mert ennek nem lesz jó vége. Niall érzékeny srác és nem érdemli meg, hogy szórakozzanak vele. Már pedig Lore ezt csinálja. Velem még nem is bánnám, ha ezt csinálná, mivel én nem hajtok kapcsolatra. De Niall, ő teljesen az ellentétem ebben. Neki egy barátnő kellene, akit babusgathat, szeretgethet, meg ilyesmi. Nekem elég néha-néha egy-egy éjszaka is, vagyis pár óra.

***
Lore egy üzenetemre sem válaszolt, pedig aktív volt, mert posztolt is, de akkor sem válaszolt. Nagyon zavarhatom, ha nem vesz figyelembe. Na, de ez csak egy újabb érv amellett, hogy piszkáljam. Na, de nem most mert a mai nap csak az enyém Freddie-vel. Briana fogorvoshoz megy utána meg csajos dolgai vannak. Annak pedig nem teszem ki a fiamat. Mi majd szépen elmegyünk focizni.

-          Szóval, itt van a táska. Benne van az összes cucc, amire szüksége lehet Freddie-nek. - magyarázott Briana, mintha tök hülye lennék.
-          Bri, látom, hogy ez egy táska. Én vettem. Azt is tudom, hogy Freddie cuccai vannak benne. Menj már fogorvoshoz vagy tudom is én hova. - taszigáltam az ajtó felé, de ő kifordult a kezeim közül.
-          Még elköszönök Freddie-től. - indult meg a fiunk felé. Na, majd mindjárt lesni fog, új dolgot tanítottam Freddie-nek.
-          Nem sokára jövök. - nyomott egy puszit Freddie arcára, aki éppen a cumisüvegét csócsálta.
-          Csá! - emelte fel a kezét és intett egyet Briana-nak.
-          Lou, mondtam, hogy ne taníts ilyeneket Freddie-nek. - morgott Briana miközben kifelé vette az irányt.
-          Én? Soha. - ráztam meg a fejemet. Tényleg nem tanítottam, csak egyszer mutattam meg neki.

Végre Briana lelépett, én pedig kettesben maradtam a fiammal. Először megvártam, amíg Freddie evett, utána tisztába tettem, majd elindultam vele a parkba. Szerettem a fiammal lenni. Sugárzott belőle a boldogság, a szeretet, és a bizalom.
Freddie a hüvelykujját szopogatta, míg én a holmiját és őt is tartottam. Szerencsére egy fotósba sem ütköztünk bele a parkig. Nem szerettem kitenni ennek az egésznek Freddie-t. Kevesen voltak azok, akik nen gyűlölködtek, ha szóba jött a fiam.
Később pedig majd ő eldönti, hogy szeretne-e a rivalda fénybe kerülni. Se Briana, se én nem fogunk ráerőszakolni semmit.

***
A parkban inkább én fociztam, mint Freddie. Ő csak elmászott a labdához és ölelgette azt. Miután rájött, hogy négykézláb is eljut A-ból B-be, nem is próbált két lábon járni. Kétség kívül az én fiam. Minek is nehezítené az életét a járással, ha mászva is tud közlekedni?

-          Appp! - mondta kétségbeesetten a fiam, mire azonnal rá figyeltem. - Aaa! - kezdett sírásba. Felkaptan a fűről és azonnal nézegettem, hol lehet rajta seb vagy sérülés. De semmi.
-          Mi a baj? - kérdeztem a fiamat. Freddie a vállamra hajtotta a fejét és a pad felé mutogatott. Először azt hittem, csak megijedt, de aztán rájöttem. A srác a padon fotózta Freddie-t. Senkitől nem viselte el a fotózást csak tőlünk. – Haza megyünk. – simogattam meg a hátát. – Ezt felvesszük. – igazítottam meg a fején a kapucniját. Felkaptam a táskát és már siettem is hazafelé.
-          App! – nyomta az arcát a nyakamhoz Freddie, ahogy meglátta a rengeteg fotóst körülöttünk. Eleve utálta Freddie, ha fotózták, de ez a tömeg különösen megijesztette.
-          Semmi baj. Mindjárt otthon leszünk. – nyugtatgattam Freddie-t, de ő csak keserves sírásba kezdett. – Megijesztitek Freddie-t, kérlek, fejezzétek ezt be! – szóltam a fotósoknak, de őket ez nem érdekelte. Ők egy jó képet akartak, amit el tudnak adni valamelyik lapnak.
-          App! – szorította a pólómat Freddie. Teljesen megrémült a fiam.
-          Komolyan, hagyjatok békén minket! Megijesztitek a fiamat! – szóltam sokkal erélyesebben, de nem akarták teljesíteni a kérésemet.

Egyre közelebb jöttek és egyre pofátlanabbak lettek a fotósok. Nem érdekelte őket, hogy az alig egy éves kisfiút halálra rémisztik.
Mire haza értünk Freddie félig-meddig megnyugodott. Leültem vele a fotelbe, odaadtam neki a cumisüvegét és csak néztem őt. Megsimogattam a feje búbját és mosolyogtam, ahogy nagyszemeivel nézett rám. Fő, hogy elhiggye, nem lehet semmi baja, amíg velem van. Amikor végzett elvettem tőle az üres üveget és csak ültem vele. Ilyenkor szokott aludni és láttam rajta, hogy pillanatok kérdése és húzza a lóbőrt. Tapicskolt a kis kezeivel, meghúzta a szakállamat, megnyomogatta az orromat, mindezt egy bűbájos mosollyal az arcán, majd nyomott egy kisgyermek puszit az arcomra és elhelyezkedve a mellkasomon, elaludt.
Simogattam a hátát és hallgattam, ahogy szuszog. Imádtam vele aludni, bár kevésszer volt rá alkalmam, de megnyugtató volt, ahogy szuszog. Betakargattam, egyik kezemmel átöleltem Freddie-t a másikkal pedig a telefonomat nyomogattam.

~ Eddig sosem szóltam, hogy nem tehetek egy lépést sem anélkül, hogy fotóznának, de amikor a fiamat megrémisztik azzal, hogy az arcába nyomják a kamerákat, azt hiszem, joggal akadok ki. Ő még csak egy éves, láttátok, hogy sír, láttátok, hogy megijedt, és nem vettétek figyelembe, hogy megkértelek titeket, hogy hagyjatok békén minket. Itt befejeztem! Soha többé ne merjetek a fiam közelébe menni! – posztoltam ki.

Letettem a telefonomat magam mellé és csak néztem a fiam pufók arcát. Annyira aranyos volt. Nem is tudtam elképzelni, hogy valaki képes utálni egy ilyen aranyos kis embert, csak azért, mert én vagyok az apja. Ezért megvetem az embereket.
A keserűségemből a telefonom hangja rángatott ki. Freddie-t nem zavarta, hogy szólt a telefon vagy zene, amíg aludt. Úgy aludt, mint a bunda. Ahogy megnéztem az értesítést, amit kaptam teljesen meglepődtem.

~ Ennyi rosszindulatot még nem láttam. De komolyan. Emberek, egy kisfiúról beszélünk! Nőjetek fel, és viselkedjetek úgy, mint a felnőttek. Nem igaz, hogy nem látjátok az arcát, ahogy meg van ijedve. És gratulálok az újságnak is, amelyik leközölte a képeket, és mindenki másnak is, aki erről mosolyogva beszélget. Szánalmasak vagytok! Ne aggódj Freddie, sokan vannak, akik szeretnek. Én is közéjük tartozom. – válaszolt Lore a posztomra.

Mosolyogva olvastam el többször a hozzászólását. Eddig nem reagált Lorelai, most meg kiáll a fiamért. Nem igazodok ki ezen a lányon. Kimutattam tetszésemet a hozzászólására, majd letettem a telefonomat. Talán megtört a jég, és Lore most már nem néz levegőnek. Bárcsak úgy lenne!

***
Egész délután Freddie szőnyegén játszottunk. Még akkor is, amikor Briana berontott a házba este. Jó időbe vette észre, hogy megijesztették a fiát. Amúgy remek anya, de hajlamos teljesen kikapcsolni, ha elmegy kikapcsolódni. Freddie homlok ráncolva figyelte az anyukáját, amíg ő osztotta nekem az észt. Mintha én tehetnék róla. Biztosan megint találkozott az anyjával, aztán én iszom meg a levét.

-          Lou, ő a fiad, vigyáznod kéne rá, nem ilyen veszélyeknek kitenned! – mondta Briana, mire felkaptam a fejemet és felugrottam Freddie mellől.
-          Úgy gondolod, hogy nem vigyázok rá? Épségben haza hoztam! Arról nem telhetek, hogy a fotósok ott voltak. Nem én hívtam oda őket, nem én ríkattam meg a fiamat. – mondtam mérgesen. Imádom, amikor Briana anyja teletömi a hülyeségekkel a fejét.
-          Nem úgy értettem. Itthon is focizhattatok volna. Itt van ez a hatalmas udvar. Miért kellett elvinned a parkba? – mondta sokkal nyugodtabban. Felsóhajtottam.
-          Nem lehet a négy fal között felnevelni. Nem tarthatod burokban őt. – ráztam meg a fejemet. – Megértem, hogy amikor veled van, nem történnek ilyenek és én sajnálom a legjobban, hogy én nem mozdulhatok ki vele, mert azonnal letámadnak minket. De szeretnék vele úgy eltölteni időt, mint egy normális kisfiúval a normális apja. – mondtam sajnálkozva. Ez volt eddig a harmadik ilyen eset. Eddig mindig sokkal jobban viselte Freddie a dolgot. Ez volt eddig a legdurvább eset, amikor arra kényszerültünk, hogy haza jöjjünk.
-          Tudom Lou és ne haragudj! Igazad van. – mosolygott rám Briana. – Arra gondoltam, hogy visszamehetnél Londonba. – jelentette ki. A szemeim a kétszeresére nőttek. – Pár nap múlva pedig utánad utaznánk. Ott talán kedvesebbek az emberek. – nyugtatott meg. Már azt hittem, nem akarja, hogy a fiam közelében legyek.
-          Komolyan gondolod? – kérdeztem. Briana bólintott. – Rendben. Holnap haza repülök. Foglalok nektek holnaputánra jegyet. – ültem le a fotelbe, Freddie pedig azonnal a lábamhoz kúszott, így előbb őt kellett felvennem, és csak utána foglalkozhattam a foglalással. De ez egyáltalán nem zavart.

Freddie nagy szakértelemmel kezdte püfölni a laptopom billentyűzetét, de ez sem zavart. Az pedig, hogy hogyan juttatott ezzel a csapkodással el minket az egyik újság online címlapjához magam sem tudom. A címlapon Niall és Lore szerepelt. Azonnal rákattintottam a címre és megdöbbentem, ahogy olvasni kezdtem a cikket.

~ Délután még Louis Tomlinson-nak és annak kisfiának, Freddie-nek üzent, este pedig Niall Horan vitte kórházba Lorelai Donovan-t. Vajon mi történhetett. Talán az utálkozók? Vagy a rajongóknak nem tetszik, hogy a fiúk körül legyeskedik Lorelai? Semmi biztosat nem tudunk, csak annyit, hogy Lorelai-t egy kerekesszékben tolták be az épületben és igyekezett eltakarni az arcát. Amit viszont még biztos forrásból tudunk, hogy Lorelai sírt és a sérlése, amiről keveset tudunk, talán a karrierje végét is jelentheti. ~

Lenéztem Freddie-re, aki mintha érezte volna, hogy nem éppen vidám dologról olvastam, rágcsálta az öklét. Azonnal megnéztem, hátha érkezett valamilyen üzenetem, hogy mi történt Lore-ral, de semmit nem kaptam.
Csak remélni mertem, hogy nem olyan komoly a dolog, mint amilyennek beállítják. Holnap első dolgom lesz, ahogy leszáll a gépem, hogy meglátogassam Lore-t a kórházban és meggyőződjek róla, hogy minden rendben lesz vele.
Már csak az a kérdés: Miért aggódok ennyire Lore-ért?




10 megjegyzés:

  1. Hey:)
    Rohadt jó lett a rész. Freddie nagyon cuki. Huu..most nagyon kiváncsi vagyok,hogy mi történt Loreval.
    Siess a következővel <3
    xxKlaudia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen! :) A következő fejezetben kiderül. :)
      Sietek, sietek! :)
      Ölellek,
      Bay.

      Törlés
  2. Nagyon Jó lett Imádtam annyira cuki Freddie benne és remélem nincsen olyan nagy baja Loreanak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Majd kiderül. :)
      Ölelés! :)

      Törlés
  3. Annyira cuki rész lett. Szegény Freddie:( De ahogy elköszönt Bri től azt nagyon bírtamXD remálem Lo-val sincs semmi komoly:( rohadt jól írsz várom a kövit:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      A következő részben kiderül. :)
      Igyekszem vele. :)

      Törlés
  4. Baromi jo rész...imádom...Freddie nagyon aranyos, Louis, igen hát Louis és nagyon kiváncsi vagyok hogy mi a baleset oka. Nagyon nagyon nagyon jol írsz....
    Örök olvasod...
    Pusszancs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) A következő fejezetben kiderül minden. :) Köszönöm, igyekszem. :)
      Ennek nagyon örülök. :)
      Ölellek! :)

      Törlés
  5. Szia :)
    Ne haragudj, de csak most volt időm elolvasni :/
    Nagyon jó fejezet volt ez is, mint a többi, sőt egyre jobb ;)
    Imádom ezt a telefon összenyálazós Freddie-s beszélgetéseket :D Hihetetlenül aranyos :DD
    Siess a kövivel :)
    All the love M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi gond. A rész nem futott sehova. :)
      Köszönöm szépen! :) Igyekszem, minél cukibban beleírni Freddie-t is.
      Sietek, sietek! :) Már íródik. :)
      All the love,
      Bay.

      Törlés